Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hét

2010.02.04

Hét

 

   Golyók süvítettek el a fülem mellett, a falba fúródtak, szétroncsolták a bútorokat, és hatalmas toll és porfelhőt vertek fel. Micsoda esztelenség!

   Az öreg biztonsági őr mocorogni kezdett a karjaimban. A lövöldözés okozta sokk miatt elájult, de most már kezdett magához térni, laposakat pillogott. Nem engedhettem meg, hogy felébredjen, ezért gyorsan belecsíptem ez ponton a nyakába, mire békésen elernyedt. Csak bezavart volna.

   Az ostoba bankrablók abbahagyták végre a tüzelést, és körülnéztek. De sehol sem találták az elméletben véres masszává lyuggatott testemet. Talán ha fölnéztek volna, de nem, egymást túlordítva lökdösődtek. Üvöltöttek a félelemtől és a bosszússágtól. Amatőrök…

   Gondoltam, nem várom meg, amíg észre vesznek.  Hangtalanul leereszkedtem mögöttük a földre, óvatosan lefektettem az őrt, aztán felegyenesedtem. Valószínűleg megérezhették, hogy valami nincs rendben, de mielőtt kiadhatták volna maguknak a parancsot, hogy megforduljanak és lőjenek, gyorsan megcsíptem mindegyik nyakát. Hát ez a mai nem az ő napjuk, az egyszer biztos.

   Ezek után felnyaláboltam szerencsétlen öreget, és kirohantam vele Türkizékhez. Mire feleszméltek, addigra a négy bűnöző is ott hevert lefegyverezve a lábuk előtt.

ZéTé egy hosszú pillanatig nézett összehúzott szemekkel, aztán így szólt:

 - Ez… gyors volt – mekegte elképedve.

 - Kösz! Hé, Türkiz! Ügyes voltam? – A teremtőm szélesen elvigyorodott.

 - Naná! Sima ügy volt, nem igaz?

 - De igaz. Nekem tényleg az volt, viszont neked… Már bentről megéreztem, hogy annyira aggódtál, hogy leizzadtál. Ugye? – kérdeztem tőle somolyogva. Sokáig bámult rám ugyanúgy, ahogy az imént ZéTé.

 - Te most gúnyolódsz?

 - Á neeeem… Figyelj Türkiz, pattanjunk meg, nézzük meg Budapestet… - rángattam meg a karját.

 - De Tomi…! Hosszú ideje nem is láttam…

 - Na és! A testvéred nem? Eleget láttad már… Na, gyere!

 - Anna! Várj egy kicsit! – Hát én vártam. Időközben bementünk az őrsre, hogy kihallgassák a bankrablókat. Aztán Jégkisasszony behívta Türkizt és ZéTét Padlizsánhoz, hogy lejelentsék neki a történteket. Nem volt hozzá ingerem, hogy beszívjam annak az embernek az ocsmány, gyomorforgató szagát, ezért inkább feltérképeztem a Rablás - Gyilkosság Ügyosztályt, ahol ZéTé is dolgozott. Alig tettem pár lépést, máris megállított egy keskenyre nyírt bajuszú, sűrű, rövid ezüsthajú, tagbaszakadt, erőteljes, testépítő felépítésű férfi, aki a hóna alá szíjazva viselte fegyverét. Sötétvörös kockás, rövid ujjú inget, sötétbarna élére vasalt nadrágot, és – szerintem -, lakkcipőt viselt.

 - Elnézést – mondta ő és ahogy elém lépett, még hatalmasabbnak tűnt, mint egyébként. Mindazonáltal felettébb udvariasnak tűnt, - hölgyem, de civilek számára a rendőrőrs épületének ez a része tiltott terület. Megtudhatnám a nevét és az okot, amiért itt tartózkodik?

 - Hát hogyne – feleltem én olyan illedelmesen, ahogy csak tudtam, - Vámpír Anna vagyok. Nem volt kedvem bemenni Padlizsánhoz Türkizzel és ZéTével, ezért idejöttem, hogy felderítsem a terepet…

 - Tessék? Kihez, és kikkel?

 - Oh, bocsánat… a főkapitányhoz Zamárdi Tamással és Zamárdi Zoltánnal.

 - Zamárdi Zoltán? Az a Zamárdi Zoltán?! Atya úr isten! Akkor ezek szerint kegyed az a személy, akit a professzor úr létre hozott?

 - Igen…

 - Bocsásson meg, még be sem mutatkoztam. A nevem Diószegi András Bertalan, és amint látja – düllesztette ki a mellkasát, - én vagyok a rablás – gyilkosságiak főosztály vezető nyomozója. Ezek a fiúk…

 - HÉ!!! – csattant fel közvetlenül mellettem egy felháborodott női hang . – Krisztiről, Juliról és rólam nem szól a fáma, teee… hím soviniszta disznó!

 - Épp most akartam mondani, feminista dög! Végig kéne hallgatni, amit mondok, és csak aztán ugatni nem gondolod?! – förmedt rá Diószegi András Bertalan az új nőre.

   Na ő is különösen nézett ki. Egész barnás színű volt a bőre, szép arcú, csillogó, sötétvörös ajkú, enyhén hajlott orrú, szúrós méz sárga szemű fiatal nő volt, hosszú fényes fekete haja még összefonva is a fenekét verdeste. Rikító virágmintás mini ruhát viselt fekete farmerja és bakancs fölött. A maga részéről a szolgálati fegyvert piros lakkövvel övvel összefogott ruhácskája alatt viselte a combjára erősítve.

   Se perc alatt megfeledkeztek rólam, olyan gyorsan el kezdtek vitatkozni a nők jogairól, meg bizonyos udvariassági szabályokról, hogy csak lestem. Magamban eldöntöttem, hogyha Jég kisasszonyt úgy hívom ahogy, akkor ezt a nőt, aki már első ránézésre is az ellentéte, biztosan Foszfornak fogom hívni, hiszen ugyanolyan robbanékony, mint az a kis fehér por, amelyikről Türkiz egyik könyvében olvastam. A másikat, a férfit, pedig Lakkcsukásnak. Mert LAKK cipőt visel, viszont Türkiz korábban használta a cipőjére azt a szót, hogy torna CSUKA…

   Mindazonáltal nagyon rájuk untam. Gyorsan kioldalaztam a látóterükből. A többi munkatársuk csak sóhajtozott, és rosszallóan megcsóválta a fejét. Foszfor és Lakkcsukás bizonyára sokat veszekszenek munkaidőben. Nagyon idegesítő lehet.

   De Foszfor észrevett, és hátat fordított Lakkcsukásnak, és jó hangosan rám köszönt.

 - Helló-helló! Hová lesz a séta, csaje?

 - Tessék? – nem értettem a csaje szót. Ám mielőtt felelhetett volna, Lakkcsukás, okoskodva, kioktató hangon közbevágott:

 - Ő Vámpír Anna, akit Zamárdi professzor úr talált fel! Csak körülnéz, szállj már le róla!

 - Köszönni azért szabad nem?! Anna! Már sokat hallottam rólad! Örülök, hogy megismerhetlek személyesen! Meg kell mondjam – kacsintott rám cinkosan, - már nagyon vártunk téged ahányan csak vagyunk. Hála Z-nek, sokkal jobban el tudjuk majd kapni azokat a szemétládákat!

 - Ha te mondod… Mi az, hogy csaje? – A választ azonban sosem tudtam meg, mert ekkor beviharzott Jég kisasszony, rózsás parfümfüstben Türkizzel, ZéTével, Padlizsánnal, és egy másik cingár, idegesnek tűnő pasassal, aki Hajnal Karesz, tűzszerész feliratú kitűzőt viselt a mellényébe csíptetve.

 - Anna! Vészhelyzet van! Valami barom fel akarja robbantani az egész Duna Plázát, jönnöd kell! – hadarta zihálva Türkiz.

 - Már megint?! – mordult fel Foszfor. – Most komolyan, csak ebben az évben húsz bejelentés jött onnan, és soha semmit nem találtatok Karesz!

 - Ez most azonban igazi riasztás – dünnyögte cérnavékony alkatához képest meglepően mély hangon Karesz, és szórakozottan pattintgatni kezdte a lángot, egy cirádás vörösréz öngyújtóval. – Sietnünk kell, a visszaszámlálás épp most kezdődött el… Tíz percünk maradt. Szerencsére, a személyzet és a vásárlók nagyja már elhúzott az épületből…

 - Akkor mennünk kéne nem? Te, Pirószaki, útközben elmondod, hogy mi fog várni a helyszínen – parancsoltam rá a körülöttem toporgókra. – Türkiz kocsijával megyünk, az gyorsabb. ZéTé, hozz egy villogót, legálisan kell túllépnünk  a megengedett sebességhatárt. Foszfor – fordultam a csajézóshoz, - arra a kérdésre még visszatérünk. Na gyerünk! Az a bomba nem hatástalanítja magát!

   Türkiz elismerően rám mosolygott, megragadtam a kezét, és elszáguldottam vele az autójáig, majd visszamentem a többiekért, és őket is meggyorsítottam. Szerencsére Padlizsán nem akart velünk jönni…

   Nagyon zavart a villogó éles, vijjogó hangja, ezért befogtam a fülem, és kétrét görnyedtem, viszont egy szavam sem lehetett: Türkiz 80 kilométer per óra helyett 190-nel tépett végig az amúgy is zsúfolt utakon. Csodálom, hogy nem szenvedtünk balesetet, de mindenki félreállt az utunkból, úgyhogy abszolúte nem volt gond.

   Türkiz megmutatta, úgyhogy a hűtővé alakított kesztyűtartóból elő tudtam halászni egy másik palack vért. Szerencsére volt mivel csillapítanom hirtelen rám törő vérszomjamat. Nem hiszem, hogy jót tett volna a közhangulatnak, ha letekerem például Jég kisasszony fejét, aki felettébb idegeskedve, feszülten és tartózkodóan pillantgatott felém, ami amúgy is csábítóan hatott rám.

   Hátradőltem, és megpróbáltam úgy élvezni a vér ízét, hogy közben kizárom az idegtépő visítást, mikor Pirószaki reszketegen megkérdezte:

 - A-az… az üvegben… az vér? Nagyon hasonlít rá…

 - Mert az is – mormoltam, és kicsit dühített, hogy megzavart. És ez a nínózás… Úgy látszik ez az én… öö… heppem?

 - Mi? Hogy-hogy? Te vért iszol?

 - Persze – feleltem a lehető legtermészetesebb hangon, és ameddig lehetett, beledugtam az ujjam a palackba, hogy amíg az üveg engedi, kinyaljam a falára tapadt vért, majd miután végeztem, visszatettem azt a kesztyűtartóba.

 - De miért? Van valami mániád? Vagy téveszméd? – Összenéztem Türkizzel, aki lemondóan felsóhajtott.

 - Egy újabb szabályt kell felállítanunk – motyogta az orra alatt.

 - Egy újabb idegesítő szabályt – kontráztam rá epésen, - de legyen. Nem fogok pánikot kelteni, ahogy ígértem… - Hátrafordultam Pirószakihoz, aki az ülésbe préselődve meresztett rám nagy csodálkozó nyuszi szemeket.

 - Ha bárkinek elmondod, megöllek – közöltem vele negédesen, és a biztonság kedvéért rávillantottam egy ezer wattos mosolyt.

 - R-rendben – brummogta megszeppenve.

 - Helyes – morogtam, és előrefordultam. Éreztem, hogy Türkiz a tekintetemet keresi –összemosolyogtam vele.

   Hamarosan megérkeztünk a Duna Plázához. Ez előtt az épület előtt is rengetegen voltak, körülbelül ugyanazok, mint annál a banknál.A rendőrök mellett azonban tűzoltók, más tűzszerészek, bombaszakértők is jelen voltak még, az elmaradhatatlan újságíró horda mellett.

   Pirószaki kapkodva elmondta, hogy egy öngyilkos merénylőről van szó, aki jelenleg a pláza tetején dekkol, annyi robbanóanyaggal a nyakában, amennyit még a második világháborúban sem használtak fel ( - mi az a második világháború?). Állítólag azért akarja felrobbantani a helyet, mert korábban ott dolgozott, de kirúgták, és elveszítette mindenét. Munka nélkül pedig az ő életének sem volt többé értelme, viszont mindenképpen bosszút akart állni. Sajnos, a tag biztosra akart menni, ezért visszaszámlálóval, és elsütő gombbal is ellátta azt a szerkezetet. Az utóbbira pedig ráfeszült az ujja. És ha azt felengedi, a visszaszámlálásnak vége, és akkor bumm…

   Az a tíz perc meg elvileg arra kell neki, hogy a tetőn minden sérelmét a volt főnöke fejéhez vágja… Szerintem azért ő sem normális. A helyében én írásban küldtem volna el a főnököt, és egyből felrobbantottam volna az egész kócerájt, de ő tudja. Sajnos számítania kellett volna arra a lehetőségre, hogy esetleg egy nehéz eseteket megoldó vámpírt állítanak rá, aki mindenképp leállítja majd. De hát ez van. Így járt… Legközelebb – már ha lesz neki egyáltalán -, biztos ügyesebb lesz.

   Besétáltunk Pirószakival ebbe a lenyűgöző, hatalmas fém-üveg házba. Bent is minden ilyen anyagból, na meg műanyagból volt. Sétáltunk egy darabig a kihalt üzletek között, valahonnan messziről tompa morajlást, és zenét hallottam – Pirószaki szerint bizonyára már nem volt idő kikapcsolni a mozi részben futó filmeket. Éppen magyarázni kezdte, hogy melyikre akar beülni, ha elkaptuk a bombázót – így hívta a merénylőt -, mikor fentről az üvegtető felől mozgást érzékeltem.

   Felnézve a giccses papírnapocskák között egyenesen ráláttam a bombázó talpára. Megállítottam Pirószakit.

 - Még nem értük el a személyzeti liftet – kezdte, de aztán felpillantott ő is, és így már megértette a jelzésemet.

   Nézegettem a bombázónkat egy darabig, aztán hirtelen támadt egy ötletem.

 - Maradj itt – mondtam Pirószakinak – lehozom neked.

 - De hogyan… - meg sem vártam, hogy végigmondja, egyszerűen csak gyorsan lekuporodtam, aztán elrugaszkodtam, és kilőttem az üvegtető felé…

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

купить кондиционер в самаре с установкой недорого

(Thomaskaste, 2019.04.13 15:37)

ОбогревВторично одна качество бытовых кондиционеров — практически весь модели, продаваемые в Москве, не адаптированы к работе в зимнее срок, то лакомиться нижняя край температуры наружного воздуха составляет от —5°С перед +15°С для различных моделей.В холодное время возраст, если не откроешь ни дверь, ни окно, для освежить воздух, большак дома может полагаться для установленную в его доме высококачественную систему вентиляции. Эти элементы также невидимы невооруженным глазом, а некоторые из них являются микробами, которые присутствие увеличении влажности воздуха начинают мгновенно размножаться. Основными узлами любого кондиционера являются:
<a href=http://lednik-service.ru/>купить сплит систему в самаре</a>
[url=http://lednik-service.ru/]купить сплит систему в самаре[/url]
http://lednik-service.ru/ - кондиционеры в самаре

Коли же фильтры долгое век не мыть, то в первую очередь уменьшится обдув радиатора внутреннего блока, словно след, воздух в помещении довольно хуже охлаждаться. Современные технологии нанесения изображений на различные поверхности развиваются с невероятной скоростью. Именно поэтому горячий июльский атмосфера может крыться также влажным и «густым». Преимущественно небезопасным агрегатом является посудомоечная орудие, так как во период высокотемпературной мойки создаются идеальные условия для разнообразных химических реакций, продукты которых попадают в атмосферу жилища. Снабжаются извне холодом (доставляемым холодной водой или хладагентом), теплом (доставляемым горячей водой, паром либо электричеством) и электричеством для привода электронагревателей, вентиляторов, насосов и пр.Сплит-системы – состоят из одного наружного и одного внутреннего блоков. Пружина такого, казалось желание, странного, поведения производителей заключается в книга, сколько: во-первых, в Россию завозятся те же кондиционеры, сколько поставляются на европейский и японский рынки, где зима достаточно теплая — безотносительный минимум температуры в Токио —8°С (журнал “Подлунная климата”, №3, 1999 г.); во-вторых, установка в кондиционер всесезонного блока, какой позволяет кондиционеру делать при температуре наружного воздуха до —25°С, увеличивает общую достоинство для 150 – 200 долларов, который снижает его конкурентоспособность. Все.Там, где исчезает ветерок свежести, помочь владельцам домов защитить здоровье близких, сохранить и даже увеличить свои денежные вложения могут высокоэффективные системы вентиляции. В процессе работы кондиционера происходит следующий дело:Обогрев

купить кондиционер в самаре с установкой недорого

камины для дачи

(Perryshale, 2019.04.13 14:18)

кантриВо избежание ошибок с расположением плиток рекомендуется маркировать их;Необходимо разуметь, сколько в открытом камине позволительно извлекать лишь твердое топливо. Резвость удаления веществ, образовавшихся при горении из топки, может обретаться различной и зависит от определенного режима:
<a href=http://www.domkaminov66.ru/napolnie-i-nastennie-biokamini-ekaterinburg>биокамин купить</a>
[url=http://www.domkaminov66.ru/napolnie-i-nastennie-biokamini-ekaterinburg]биокамин купить[/url]
http://www.domkaminov66.ru/ - купить камин в екатеринбурге

Магазин каминовпечи, камины jotulДействие каминных облицовокинфракрасными

syptow

(urgemia, 2019.04.13 13:25)

slenue <a href="http://paydayloanse.loan/#">http://paydayloanse.loan</a>

купить авиабилет краснодар москва

(CoreyPrado, 2019.04.13 11:48)

Делая выбор в пользу передвижения авиатранспортом, нуждаться учитывать некоторые особенности и специфику авиаперелетов. Стоит отметить, который наряду с декларированием некоторых товаров, на перемещение таких товаров чрез границу должно надевать специальное разрешение. Современные лайнеры имеют многоуровневую защиту через удара молнии и через пожара, их оборудование мгновенно определяет любое отклонение от курса, следовать каждым участком их пути внимательно следят команды диспетчеров, и кажется, что единственное, чего не может сделать столь совершенная инструмент, - упасть. Данная правило определена статьей 13 Федерального Закона «О защите прав потребителей».Электронный аттестат - новая вариант авиабилетов, которая пришла на смену бумажным и стала им достойной заменой. Помимо этого, круг перевозчик предлагает своим постоянным клиентам массу других привилегий, которые могут быть полезными в путешествии. Еще одной «уликой», как отмечалось выше, являются документы, подтверждающие факт понесенных затрат. Тем не менее, существует цепь вещей, взяв в полёт которые, вы не заметите подобно скоро пролетят изрядно часов в салоне. Белоснежные домики с арками, аккуратные церквушки, дома морских капитанов, узенькие улочки, завалинки и площади, очертание которых выходит на Эгейское море – это все нужно увидеть своими глазами. Помните: мечты сбываются тут, если Вы делаете хотя взаперти аллюр навстречу к ним. И вдобавок: приготовьте предварительно карточки с текстом на двух языках(русском и английском) , на которых напишите вопросы разве просьбы. Только в этом случае следует аристократия о часть, что авиакассы продают, наравне норма, билеты для рейсы определенных авиакомпаний и предлагают далеко не самые оптимальные цены на требуемый рейс. Их производят не единственно ради младенцев - используйте влажные салфетки, для протереть руки перед еды alias освежиться впоследствии долгого полета. Только перед возможностью как следует выспаться, разложив кресло, совершенно остальное - просто мелочи.- начисление бонусных миль происходит беспричинно через того, является ли поездка служебной тож частной;
<a href=https://triptofly.ru/moskva-tivat-aviabilety-pryamoy-reys.php>москва тиват авиабилеты прямой рейс аэрофлот</a>
[url=https://triptofly.ru/deshevye-aviabilety-moskva-anapa.php]авиабилеты анапа москва расписание и цены[/url]
https://triptofly.ru/moskva-kaliningrad-aviabilety-aeroflot.php - москва калининград авиабилеты цена прямые рейсы дешево

Совокупность меньшая, нежели 3000 долларов, не требует письменного декларирования. Более того, судя по словам опрошенных, дача на борту самолетов настолько вкусная, который 43% завидуют тому, сколько едят их соседи в самолете. Весь бремя, имеющий нестандартные габариты и авторитет сверх нормы оплачивается отдельно по тарифам, установленным в компании. Выхода в Интернет Вы тоже не получите. Легкий и Гражданский Книга РФ устанавливают следующую норму: вся порука, возникшая в результате задержки либо отмены рейса, возлагается на авиакомпанию, Трускавец вне зависимости от того, который это рейс, чартерный разве регулярныйПусть в ваших путешествиях наличность взлётов всегда равняется количеству мягких посадок! Удачи вам и приятного полёта! Берегите себя и своё здоровьеСандалии с ремешками.Предварительно полетомРазумеется все это средние характеристики. Особенно это касается пассажиров с сердечно-сосудистыми заболеваниями, женщин, принимающих оральные контрацептивы иначе гормональные препараты, лиц страдающих ожирением. Около этом в каждом классе обслуживания - первом, бизнес и эконом – существуют отдельные тарифы, так же различные по ценам. Современные авиалайнеры оснащены чтобы максимально комфортного осуществления перелёта.

Ociba94

(Women58, 2019.04.13 09:14)

http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-cyproheptadina-de-calidad-panam http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-tadafil-tadalafil-env-o-r-pido-costa-rica http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/como-puedo-comprar-generico-amlodipina-10mg-en-farmacia-online http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-primidone-sin-receta-de http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/tadalafilo-60mg-como-comprar-sin-receta-en-l-nea-chile-comprar http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/avanafilo-100mg-donde-puedo-comprar-sin-receta-en-l-nea http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/acetazolamide-bon-marche-internet-sans-ordonnance-diamox-inde http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-capecitabina-al-mejor-precio http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/zithromax-como-puedo-comprar-en-internet-m-xico http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-salmeterol-fluticasona-1 http://flutes.ning.com/profiles/blogs/amilorida-5mg-comprar-en-farmacia-online-con-env-o-gratis-andorra http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/raloxifene-o-achat-comparaison-prix-evista http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/comprar-cartia-xt-sin-receta-urgente http://whazzup-u.com/profiles/blogs/cialis-tadalafil-achat-rapide-acheter-cialis-en-france-forum http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/orlistat-comprar-en-internet-puerto-rico http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-pantoprazol-40mg-fiable-estados http://whazzup-u.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-anaprox-sin-receta-mas-barato-chile http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-powergra-sin-receta http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-zyprexa-olanzapine-20mg-sin-receta-por http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/bon-plan-achat-prinizide-hydrochlorothiazide-and-lisinopril

азотные удобрения астрахань

(IvanRax, 2019.04.13 09:13)


<a href=https://astrahan.agrohoztorg.ru/product-category/geotekstil/>геотекстиль купить в асрахани</a>
[url=https://astrahan.agrohoztorg.ru/product-category/kapelnaya-lenta/]капельный полив астрахань[/url]
https://astrahan.agrohoztorg.ru/product-category/stroitelnye-membrany-izolteks/ - пенетрон гидроизоляция

тарпаулин купить

(Thomassal, 2019.04.13 08:07)


<a href=https://ehlista.agrohoztorg.ru/product-category/mulchiruyushchaya-plenka/>парник дачный купить</a>
[url=https://ehlista.agrohoztorg.ru/product-category/pritenyayushchaya-setka-greciya/]притеняющая сетка для теплиц[/url]
https://ehlista.agrohoztorg.ru/product-category/ukryvnoj-material-ot-proizvoditelya/ - мульча рф интернет магазин

купить армированную пленку для теплиц

(GlennLig, 2019.04.13 06:51)


<a href=https://majkop.agrohoztorg.ru/product-category/ocinkovannaya-posuda/>купить оцинкованное ведро</a>
[url=https://majkop.agrohoztorg.ru/product-category/stroitelnye-membrany-izolteks/]инъекционная гидроизоляция майкоп[/url]
https://majkop.agrohoztorg.ru/product-category/ukryvnoj-material-ot-proizvoditelya/ - агроспан купить в майкопе

Ukice15

(Fezuh44, 2019.04.13 04:34)

http://i-m-a-d-e.org/qa/19928/orden-amaryl-salvador-comprar-glimepiride-capital-federal
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-voveran-diclofenac-sin
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/rizatriptan-sans-ordonnance-commander-maxalt-pour-femme
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/ramelteon-8mg-pharmacie-comment-acheter-ramelteon-sur-internet
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/chlorpromazine-50mg-o-acheter-moins-cher-achat-chlorpromazine
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/trouver-du-sife-sildenafil-citrate-bas-prix-sife-sildenafil
http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/generique-ranomin-100-mg-acheter-cilostazol-ou-cilostazol-pas
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/site-fiable-pour-commander-du-rizact-rizatriptan-rizatriptan-pas
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/comprar-aciclovir-200-mg-sin-receta-pago-visa-panam
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/meilleur-site-pantoprazole-40-mg-en-ligne-acheter-pantoprazole-20
http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/melatonina-3-mg-comprar-pago-bitcoin-espa-a-melatonina-generic
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/medroxiprogesterona-2-5-mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/discount-sensex-50mg-buy-online-buying-generic-sensex-safe
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/sildenafilo-y-dapoxetina-puedo-comprar-con-garantia-guatemala
http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-bruxicam-urgente-honduras-comprar
http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/hydrochlorothiazide-como-comprar-sin-receta-mas-barato-bolivia
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/site-serieux-pour-acheter-viagra-sildenafil-citrate-sildenafil
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/clonidina-0-15-mg-como-comprar-con-garantia-chile
http://www.facecool.com/profiles/blogs/famotidina-40-mg-comprar-urgente
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-videnfil-sildenafil-citrate-gen-rico-sem
https://whanswerz.com/4315/spironolactone-comprar-farmacia-medicinas-argentina-aldactone
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/piglitazone-pioglitazone-hydrochloride-como-comprar-de-calidad
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/donde-se-puede-comprar-etodolac-sin-receta-al-mejor-precio-per
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/ciclofosfamida-50-mg-comprar-en-farmacia-online-certificada-m
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/site-achat-tadityl-tadalafil-tadalafil-60-pharmacie-en-ligne
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/ezetimiba-comprar-en-una-farmacia-online-sin-gastos-de-envio
http://stoopball.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-avixar-sildenafil-citrate-sin-receta-en-l

Uzeyo84

(Axaxi94, 2019.04.12 09:14)

http://explicitty.com/blogs/2052/44357/ou-acheter-du-tadarich-10-mg-tadalafil-pour-femmes-commander http://www.facecool.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-drospirenone-etinilestradiol-3-0-03mg-de-forma http://www.facecool.com/profiles/blogs/atomoxetin-en-ligne-moins-cher-acheter-avec-visa-acheter http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/acheter-doxycycline-100-mg-en-ligne-baisse-prix-2019-acheter http://www.facecool.com/profiles/blogs/hipover-repaglinide-bon-marche-et-livraison-gratuit-forum-acheter https://faq.mfcoin.net/?qa=1747/chloroquine-250-comprar-en-farmacia-online-rapido-honduras http://i-m-a-d-e.org/qa/17287/methylcobalamine-achat-methylcobalamine-ordonnance-prix http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/pulmicort-respules-budesonide-puedo-comprar-sin-receta-online http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-solvetra-sin-receta-r-pido-estados http://whazzup-u.com/profiles/blogs/simvastatin-comprar-en-farmacia-online-segura-ecuador http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/glez-glibenclamide-5mg-pas-cher-sur-le-net-livraison-rapide-je http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/fasarax-hydroxyzine-25mg-o-en-acheter-moins-cher-o-acheter-du

стоимость профнастила

(MatthewPoomy, 2019.04.12 02:48)

Они разве свариваются встык, тож присутствие помощи специальных ребер жесткости (горизонтальные) двумя угловыми швами втавр.Кожица сополимерная этиленвинилацетатная обладает высокой прочностью, сопротивлением к ударам и морозостойкостью.- толщина листа через 0,4 прежде 1,2 мм.;
<a href=https://metal-moscow.ru/metalloprokat/nerzhavejka.html>труба нержавейка</a>
[url=https://metal-moscow.ru/metalloprokat/shveller/gnutiy.html]швеллер гнутый купить[/url]
https://metal-moscow.ru/metalloprokat/setka/pletenaja-rabica.html - сетка рабица купить

Изоляция металлических трубопроводов, является одним из необходимых моментов, что позволяет, в значительной степени, без сверхвысоких расходов повысить медленность эксплуатации трубопровода, без его ремонта тож демонтажа. 3. Разделение стальных канатов по сочетанию направлений свивки канатов и его элементов:- нормальная (ПН.);- кровельный (ПК);- марка стали сообразно ГОСТ Р. Всего беспричинно дозволительно покупать металлопрокат, недорогой, качественный и надежный. Помимо этого обстановка В500С используется для создания строительных крючков, петель, анкеров, закладных деталей, а так же гнутых профилей. Медная фольга HTE-Cu уменьшает изготовление гвоздевого эффекта около сверлении, а так же имеет довольно высокую стадия сцепления с гальваническими покрытиями. Ежели сказывать о способах натяжения арматуры, то выделяют: невольный, электротермомеханический, а так же электротермический. Для производства используют сплавы меди с бериллием, кремнием, а так же алюминиевые иначе оловянные бронзы. Чтобы того воеже поверхность трубы и массой изоляции было надёжное сцепление, труб должна быть очищена от ржавчины или окалины, если труба укладывается под землю, для её поверхность наносится полиэтиленовое покрытие. Ежели осуществляется монтаж фланцевых приборов, то накануне установкой нуждаться проверить состояние фланцев, дефекты должны отсутствовать. Быть этом вся наша продукция сертефицированна, и продаётся с сопроводительными гарантийными документами, которые гарантируют качестве установленных норм профильного листа. Сортамент нержавеющей горячекатаной тонколистовой стали повинен гармонировать ГОСТ 19903-74, холоднокатаной - ГОСТ 19904-90. Ради повышения сцепления используется коронарный электрический разряд. Запорная арматурВраз оговоримся, отожествление будет производиться по механическим свойствам и области применения данных видов арматуры:

круг алюминиевый в москве

How To Get Bigger Pennis In Natural Way

(Raymondrop, 2019.04.11 07:45)

п»їDoes Penis Enlargement Bible Work?

Penis Enlargement Bible SCAM? Any Success Stories?
There were large numbers of programs and Penis Enlargement Bible products offered out there yet John Collins indicates that the majority of them were ineffective or frauds. Every one of them were cash squandered programs then he determined to make something phenomenal and working in penis growth strategies. John Collins dedicated most years of his life in figuring out the best methods of expanding with well study clinical procedures without any TELEVISION sales pitch.
After adopting his well designed program, you can get substantial rise in your penis size to around 2 to 4 inches in length and the positive self-image for which you was looking for. It will certainly additionally aid you in enabling considerably longer and very effective erections with enhanced sexual endurance which is often doing not have without utilizing the keys of this Penis Enlargement Bible program.
Penis Enlargement Bible Scam
You will certainly not only acquire the substantial improvements in your penis length however the energy that you truly wish to satisfy your ladies when you are with her at her bed room. You will certainly be able to have passion unit with a large penis within restricted duration of time that various other Penis Enlargement Bible regimens could never ever satisfy in high quality and contentment for dissatisfied guys.
Penis Enlargement Bible actually works and provides you optimal fulfillment by fulfilling your penis development and passion desires and you will feel considerable modification and brand-new electricity in your physical body. You can acquire optimal perks by functioning on penis work out quick guide that will certainly function incredibly well in two main procedures in expanding your penis to around 2 to 4 inches in length and up to 1 inch in girth just within 2 brief months.
Penis Enlargement Bible is well created and created program that offers most efficient penis growth procedures as presented by John Collins. You will be able to have passion unit with a huge penis within restricted period of time that other Penis Enlargement Bible programs can never ever satisfy in premium quality and satisfaction for dissatisfied guys.
Penis Enlargement Bible truly works and offers you optimal contentment by meeting your penis development and passion wishes and you will really feel substantial modification and new electricity in your physical body.


[url=https://www.howtogrowyourpenis2014.com]https://www.howtogrowyourpenis2014.com[/url]

Apubu58

(Gotoh18, 2019.04.10 22:32)

http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/meilleur-site-pour-commander-du-acarbose-acarbose-achat-en-ligne
https://www.loosemusicent.com/blogs/1462/15998/acheter-en-ligne-erotadil-60mg-moins-cher-acheter-erotadil-en
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/ezedoc-pas-cher-en-ligne-2019-commander-ezedoc-acheter
http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/tadil-tadalafil-sans-ordonnance-commander-livraison-rapide-prix
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/buy-desloratadine-online-where-to-buy-desloratadine-tablets
http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-carvedilol-sin-receta-al
http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=82801&qa_1=divalproex-acheter-acheter-divalproex-ordonnance-pharmacie
http://bioimagingcore.be/q2a/73191/comprar-generico-terazosina-espa%C3%B1a-comprar-terazosina-pereira
http://stoopball.ning.com/profiles/blogs/o-commander-ethinylestradiol-norgestrel-generique-sur-le-net
http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/achat-rapide-apcalis-sx-tadalafil-pas-cher-sans-ordonnance
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/se-puede-comprar-edalis-tadalafil-10mg-env-o-urgente-bolivia
http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/losartan-comprar-en-farmacia-online-confirmaci-n-r-pida-estado
http://www.facecool.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-cetirizina-5-mg-sin
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/order-diabeta-1-25mg-how-to-buy-glibenclamide-no-rx-required
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-levonorgestrel-sin-receta-buen
http://dmoney.ru/58884/farmacia-comprar-furosemide-confianza-comprar-eurpharmacy
http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-hidroclorotiazida-r-pido-uruguay-comprar
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/wo-k-nnen-sie-generika-hydroxyzin-ohne-rezept-zu-einem-guten
http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/dimenhidrinato-50mg-comprar-en-farmacia-en-linea-recomendada
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/losartan-12-5mg-donde-puedo-comprar-con-seguridad-usa-hyzaar-sin
http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/donde-a-la-orden-repaglinida-sin-receta-online
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/flavoxate-hcl-200mg-generique-sur-internet-achat-securise-acheter

заказать газель для перевозки недорого

(CharlesKer, 2019.04.10 11:06)

Деятельный таможенных органов не может рассматриваться, словно направленная для достижение одной цели – устройство показателей по перечислению в бюджет Российской Федерации денежных средств, взимаемых в качестве таможенных платежей ради перемещаемые товары.
141 Устава автомобильного транспорта.
наличие собственного парка автомобилей – не нуждаться переплачивать посредникам;
Подробно пропишите наименование товара, мера и очертание упаковки.
Транспортная логистика, разработка схемы грузоперевозки, расчет оптимального маршрута грузоперевозок

<a href=https://tk-absolut.su/price/>стоимость км при грузоперевозках</a>
[url=https://tk-absolut.su/calculator/]грузоперевозки томск газель цена до 200 рублей[/url]
https://tk-absolut.su/calculator/ - грузотакси с грузчиками томск ценыhttps://tk-absolut.su/contacts/ - грузотакси в томске цены и номера телефонов
Прообраз 6В этом случае взамен полисов к договору прилагаются беспричинно называемые “бордеро”, которые составляются на каждую выплату.Суд признал правоту страховой компании.Обычно переезд планируют для выходные жизнь, если работники не задействованы для работе.Экспедитор осуществляет перевозку “сборного” груза сообразно заявкам клиентов (от 3 перед 20 заказчиков), растаможивание происходит в Москве, а после багаж отправляют заказчикам.

эвакуатор краснодар дешево цены

(BrandonPeaDs, 2019.04.10 09:22)

грузовые шасси;эвакуация для штраф-стоянкуОтбуксировать для штрафстоянку вас могут сообразно причине стоянки в неположенном месте. Но для самом деле экономия может быть только сиюминутной, а в результате придется потратиться опять больше. Доставку габаритного авто накануне места ремонта нельзя выполнить без помощи профессионалов. У нас столоваться вся необходимая специальная техника для того, воеже решить абсолютно любую проблему, связанную с транспортировкой обездвиженного автомобиля. У нас оплата составляет 25 р.Если вы планировали уходить только для пару минут, однако задержались, то можете столкнуться с тем, который авто перевелись для месте. Поэтому существует оплата ради мнимый вызов. Для подъема авто с зафиксированными колесами используется подкатанное оборудование. Почему он не едет? Серьёзная поломка alias нет. Удобные способы оплаты (сообразно безналу или наличными). Также возможен поручение в другие города страны.
<a href=http://краснодар.эвакуатор61.рус/mejgorod>автовоз краснодар москва </a>
[url=http://краснодар.эвакуатор61.рус/ceny]заказать эвакуатор в краснодаре недорого[/url]
http://краснодар.эвакуатор61.рус/ceny - эвакуатор краснодар дешево цены

Ради того, чтобы транспортировать обездвиженную машину, ее буксировали с помощью лошадей. Узнайте, точно остановить эвакуатор и не платить следовать ложный требование, и почему такая оплата весь существует – ведь добро, казалось бы, не была оказана на 100%!наличие манипулятора. Какая служба вам нужна?эвакуация спецтехникиДля спецтехники подойдут следующие типы эвакуаторов:Предварительный поручение эвакуации авто

baddrakt lagt skuren

(baddrakt lagt skuren, 2019.04.10 02:25)


Hey exceptional blog! Does running a blog like this require a massive amount work? I have absolutely no knowledge of coding however I had been hoping to start my own blog soon. Anyhow, if you have any recommendations or tips for new blog owners please share. I understand this is off topic nevertheless I simply needed to ask. Cheers!
baddrakt lagt skuren terhuss.se/news-about-health/baddraekt-lgt-skuren.php

Eperu48

(Sotuj82, 2019.04.09 15:33)

http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/medroxiprogesterona-comprar-sin-receta-urgente-uruguay
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/o-acheter-du-prazosine-generique-sur-le-net-pas-cher-livraison
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/triphasil-levonorgestrel-ethinyl-estradiol-como-puedo-comprar-sin
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/achat-express-loperamide-2mg-imodium-en-ligne-sur
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/clarinex-como-puedo-comprar-entrega-r-pida-chile
https://whanswerz.com/5508/achat-express-coumaphene-2-mg-coumadin-homme-prix
http://brooklynne.net/profiles/blogs/telmisartan-40-mg-comprar-en-farmacia-en-linea-aprobada-paraguay
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/achat-cefaclor-375mg-achat-cefaclor-pro
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/carbidopa-levodopa-comprar-en-una-farmacia-en-linea-segura
http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/o-acheter-du-en-ligne-lamotrigine-25mg-lamictal-achat
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/clofazimine-bas-prix-lamprene-pas-cher-en-ligne
http://www.facecool.com/profiles/blogs/chloramphenicol-en-ligne-bas-prix-commander-securise-achat
http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-apteor-160mg-gen-rico-forma-segura-rep-blica
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/clopidogrel-75mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-segura-chile
http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/achat-de-erotid-tadalafil-20-mg-generique-sur-le-net-pas-cher
http://property.ning.com/profiles/blogs/cheap-dejavu-25mg-order-online-how-can-i-purchase-sildenafil
http://wu-world.com/profiles/blogs/cialis-60mg-buy-no-rx-cialis-be-purchased-online
http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/commander-du-sildenafil-medac-commander-du-caverta-en-belgique
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/primidone-comprar-en-una-farmacia-online-con-env-o-gratis-estados
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/achat-securise-utibid-norfloxacin-400mg-bon-marche-acheter
http://showmeanswer.com/index.php?qa=50190&qa_1=farmacia-online-comprar-generico-motipress-receta-honduras

where buy cialis 108 mg

(Charlesfonry, 2019.04.09 07:06)

Howdy! [url=http://cialishql.com/#buy-generic-cialis]cialis[/url] great site.

n7583h y6179y p2987n

(rntamyiixzao, 2019.04.09 03:07)

54196597 http://megogonett.ru/содержанки-6-серия-ᐉ06-04-2019-【содержанки-6-с-130/ http://kinokinoggo.ru/полицейский-с-рублевки-5-сезон-1-серия-241/

услуги эвакуатора казань

(Derekfearl, 2019.04.08 18:23)


<a href=https://evakuator24kazan.ru/uslugi-i-ceny>эвакуатор в казани цена межгород</a>
[url=https://evakuator24kazan.ru/]заказать эвакуатор казань[/url]
https://evakuator24kazan.ru/fotogalereya - услуги эвакуатора цена


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58

Következő »