Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hét

2010.02.04

Hét

 

   Golyók süvítettek el a fülem mellett, a falba fúródtak, szétroncsolták a bútorokat, és hatalmas toll és porfelhőt vertek fel. Micsoda esztelenség!

   Az öreg biztonsági őr mocorogni kezdett a karjaimban. A lövöldözés okozta sokk miatt elájult, de most már kezdett magához térni, laposakat pillogott. Nem engedhettem meg, hogy felébredjen, ezért gyorsan belecsíptem ez ponton a nyakába, mire békésen elernyedt. Csak bezavart volna.

   Az ostoba bankrablók abbahagyták végre a tüzelést, és körülnéztek. De sehol sem találták az elméletben véres masszává lyuggatott testemet. Talán ha fölnéztek volna, de nem, egymást túlordítva lökdösődtek. Üvöltöttek a félelemtől és a bosszússágtól. Amatőrök…

   Gondoltam, nem várom meg, amíg észre vesznek.  Hangtalanul leereszkedtem mögöttük a földre, óvatosan lefektettem az őrt, aztán felegyenesedtem. Valószínűleg megérezhették, hogy valami nincs rendben, de mielőtt kiadhatták volna maguknak a parancsot, hogy megforduljanak és lőjenek, gyorsan megcsíptem mindegyik nyakát. Hát ez a mai nem az ő napjuk, az egyszer biztos.

   Ezek után felnyaláboltam szerencsétlen öreget, és kirohantam vele Türkizékhez. Mire feleszméltek, addigra a négy bűnöző is ott hevert lefegyverezve a lábuk előtt.

ZéTé egy hosszú pillanatig nézett összehúzott szemekkel, aztán így szólt:

 - Ez… gyors volt – mekegte elképedve.

 - Kösz! Hé, Türkiz! Ügyes voltam? – A teremtőm szélesen elvigyorodott.

 - Naná! Sima ügy volt, nem igaz?

 - De igaz. Nekem tényleg az volt, viszont neked… Már bentről megéreztem, hogy annyira aggódtál, hogy leizzadtál. Ugye? – kérdeztem tőle somolyogva. Sokáig bámult rám ugyanúgy, ahogy az imént ZéTé.

 - Te most gúnyolódsz?

 - Á neeeem… Figyelj Türkiz, pattanjunk meg, nézzük meg Budapestet… - rángattam meg a karját.

 - De Tomi…! Hosszú ideje nem is láttam…

 - Na és! A testvéred nem? Eleget láttad már… Na, gyere!

 - Anna! Várj egy kicsit! – Hát én vártam. Időközben bementünk az őrsre, hogy kihallgassák a bankrablókat. Aztán Jégkisasszony behívta Türkizt és ZéTét Padlizsánhoz, hogy lejelentsék neki a történteket. Nem volt hozzá ingerem, hogy beszívjam annak az embernek az ocsmány, gyomorforgató szagát, ezért inkább feltérképeztem a Rablás - Gyilkosság Ügyosztályt, ahol ZéTé is dolgozott. Alig tettem pár lépést, máris megállított egy keskenyre nyírt bajuszú, sűrű, rövid ezüsthajú, tagbaszakadt, erőteljes, testépítő felépítésű férfi, aki a hóna alá szíjazva viselte fegyverét. Sötétvörös kockás, rövid ujjú inget, sötétbarna élére vasalt nadrágot, és – szerintem -, lakkcipőt viselt.

 - Elnézést – mondta ő és ahogy elém lépett, még hatalmasabbnak tűnt, mint egyébként. Mindazonáltal felettébb udvariasnak tűnt, - hölgyem, de civilek számára a rendőrőrs épületének ez a része tiltott terület. Megtudhatnám a nevét és az okot, amiért itt tartózkodik?

 - Hát hogyne – feleltem én olyan illedelmesen, ahogy csak tudtam, - Vámpír Anna vagyok. Nem volt kedvem bemenni Padlizsánhoz Türkizzel és ZéTével, ezért idejöttem, hogy felderítsem a terepet…

 - Tessék? Kihez, és kikkel?

 - Oh, bocsánat… a főkapitányhoz Zamárdi Tamással és Zamárdi Zoltánnal.

 - Zamárdi Zoltán? Az a Zamárdi Zoltán?! Atya úr isten! Akkor ezek szerint kegyed az a személy, akit a professzor úr létre hozott?

 - Igen…

 - Bocsásson meg, még be sem mutatkoztam. A nevem Diószegi András Bertalan, és amint látja – düllesztette ki a mellkasát, - én vagyok a rablás – gyilkosságiak főosztály vezető nyomozója. Ezek a fiúk…

 - HÉ!!! – csattant fel közvetlenül mellettem egy felháborodott női hang . – Krisztiről, Juliról és rólam nem szól a fáma, teee… hím soviniszta disznó!

 - Épp most akartam mondani, feminista dög! Végig kéne hallgatni, amit mondok, és csak aztán ugatni nem gondolod?! – förmedt rá Diószegi András Bertalan az új nőre.

   Na ő is különösen nézett ki. Egész barnás színű volt a bőre, szép arcú, csillogó, sötétvörös ajkú, enyhén hajlott orrú, szúrós méz sárga szemű fiatal nő volt, hosszú fényes fekete haja még összefonva is a fenekét verdeste. Rikító virágmintás mini ruhát viselt fekete farmerja és bakancs fölött. A maga részéről a szolgálati fegyvert piros lakkövvel övvel összefogott ruhácskája alatt viselte a combjára erősítve.

   Se perc alatt megfeledkeztek rólam, olyan gyorsan el kezdtek vitatkozni a nők jogairól, meg bizonyos udvariassági szabályokról, hogy csak lestem. Magamban eldöntöttem, hogyha Jég kisasszonyt úgy hívom ahogy, akkor ezt a nőt, aki már első ránézésre is az ellentéte, biztosan Foszfornak fogom hívni, hiszen ugyanolyan robbanékony, mint az a kis fehér por, amelyikről Türkiz egyik könyvében olvastam. A másikat, a férfit, pedig Lakkcsukásnak. Mert LAKK cipőt visel, viszont Türkiz korábban használta a cipőjére azt a szót, hogy torna CSUKA…

   Mindazonáltal nagyon rájuk untam. Gyorsan kioldalaztam a látóterükből. A többi munkatársuk csak sóhajtozott, és rosszallóan megcsóválta a fejét. Foszfor és Lakkcsukás bizonyára sokat veszekszenek munkaidőben. Nagyon idegesítő lehet.

   De Foszfor észrevett, és hátat fordított Lakkcsukásnak, és jó hangosan rám köszönt.

 - Helló-helló! Hová lesz a séta, csaje?

 - Tessék? – nem értettem a csaje szót. Ám mielőtt felelhetett volna, Lakkcsukás, okoskodva, kioktató hangon közbevágott:

 - Ő Vámpír Anna, akit Zamárdi professzor úr talált fel! Csak körülnéz, szállj már le róla!

 - Köszönni azért szabad nem?! Anna! Már sokat hallottam rólad! Örülök, hogy megismerhetlek személyesen! Meg kell mondjam – kacsintott rám cinkosan, - már nagyon vártunk téged ahányan csak vagyunk. Hála Z-nek, sokkal jobban el tudjuk majd kapni azokat a szemétládákat!

 - Ha te mondod… Mi az, hogy csaje? – A választ azonban sosem tudtam meg, mert ekkor beviharzott Jég kisasszony, rózsás parfümfüstben Türkizzel, ZéTével, Padlizsánnal, és egy másik cingár, idegesnek tűnő pasassal, aki Hajnal Karesz, tűzszerész feliratú kitűzőt viselt a mellényébe csíptetve.

 - Anna! Vészhelyzet van! Valami barom fel akarja robbantani az egész Duna Plázát, jönnöd kell! – hadarta zihálva Türkiz.

 - Már megint?! – mordult fel Foszfor. – Most komolyan, csak ebben az évben húsz bejelentés jött onnan, és soha semmit nem találtatok Karesz!

 - Ez most azonban igazi riasztás – dünnyögte cérnavékony alkatához képest meglepően mély hangon Karesz, és szórakozottan pattintgatni kezdte a lángot, egy cirádás vörösréz öngyújtóval. – Sietnünk kell, a visszaszámlálás épp most kezdődött el… Tíz percünk maradt. Szerencsére, a személyzet és a vásárlók nagyja már elhúzott az épületből…

 - Akkor mennünk kéne nem? Te, Pirószaki, útközben elmondod, hogy mi fog várni a helyszínen – parancsoltam rá a körülöttem toporgókra. – Türkiz kocsijával megyünk, az gyorsabb. ZéTé, hozz egy villogót, legálisan kell túllépnünk  a megengedett sebességhatárt. Foszfor – fordultam a csajézóshoz, - arra a kérdésre még visszatérünk. Na gyerünk! Az a bomba nem hatástalanítja magát!

   Türkiz elismerően rám mosolygott, megragadtam a kezét, és elszáguldottam vele az autójáig, majd visszamentem a többiekért, és őket is meggyorsítottam. Szerencsére Padlizsán nem akart velünk jönni…

   Nagyon zavart a villogó éles, vijjogó hangja, ezért befogtam a fülem, és kétrét görnyedtem, viszont egy szavam sem lehetett: Türkiz 80 kilométer per óra helyett 190-nel tépett végig az amúgy is zsúfolt utakon. Csodálom, hogy nem szenvedtünk balesetet, de mindenki félreállt az utunkból, úgyhogy abszolúte nem volt gond.

   Türkiz megmutatta, úgyhogy a hűtővé alakított kesztyűtartóból elő tudtam halászni egy másik palack vért. Szerencsére volt mivel csillapítanom hirtelen rám törő vérszomjamat. Nem hiszem, hogy jót tett volna a közhangulatnak, ha letekerem például Jég kisasszony fejét, aki felettébb idegeskedve, feszülten és tartózkodóan pillantgatott felém, ami amúgy is csábítóan hatott rám.

   Hátradőltem, és megpróbáltam úgy élvezni a vér ízét, hogy közben kizárom az idegtépő visítást, mikor Pirószaki reszketegen megkérdezte:

 - A-az… az üvegben… az vér? Nagyon hasonlít rá…

 - Mert az is – mormoltam, és kicsit dühített, hogy megzavart. És ez a nínózás… Úgy látszik ez az én… öö… heppem?

 - Mi? Hogy-hogy? Te vért iszol?

 - Persze – feleltem a lehető legtermészetesebb hangon, és ameddig lehetett, beledugtam az ujjam a palackba, hogy amíg az üveg engedi, kinyaljam a falára tapadt vért, majd miután végeztem, visszatettem azt a kesztyűtartóba.

 - De miért? Van valami mániád? Vagy téveszméd? – Összenéztem Türkizzel, aki lemondóan felsóhajtott.

 - Egy újabb szabályt kell felállítanunk – motyogta az orra alatt.

 - Egy újabb idegesítő szabályt – kontráztam rá epésen, - de legyen. Nem fogok pánikot kelteni, ahogy ígértem… - Hátrafordultam Pirószakihoz, aki az ülésbe préselődve meresztett rám nagy csodálkozó nyuszi szemeket.

 - Ha bárkinek elmondod, megöllek – közöltem vele negédesen, és a biztonság kedvéért rávillantottam egy ezer wattos mosolyt.

 - R-rendben – brummogta megszeppenve.

 - Helyes – morogtam, és előrefordultam. Éreztem, hogy Türkiz a tekintetemet keresi –összemosolyogtam vele.

   Hamarosan megérkeztünk a Duna Plázához. Ez előtt az épület előtt is rengetegen voltak, körülbelül ugyanazok, mint annál a banknál.A rendőrök mellett azonban tűzoltók, más tűzszerészek, bombaszakértők is jelen voltak még, az elmaradhatatlan újságíró horda mellett.

   Pirószaki kapkodva elmondta, hogy egy öngyilkos merénylőről van szó, aki jelenleg a pláza tetején dekkol, annyi robbanóanyaggal a nyakában, amennyit még a második világháborúban sem használtak fel ( - mi az a második világháború?). Állítólag azért akarja felrobbantani a helyet, mert korábban ott dolgozott, de kirúgták, és elveszítette mindenét. Munka nélkül pedig az ő életének sem volt többé értelme, viszont mindenképpen bosszút akart állni. Sajnos, a tag biztosra akart menni, ezért visszaszámlálóval, és elsütő gombbal is ellátta azt a szerkezetet. Az utóbbira pedig ráfeszült az ujja. És ha azt felengedi, a visszaszámlálásnak vége, és akkor bumm…

   Az a tíz perc meg elvileg arra kell neki, hogy a tetőn minden sérelmét a volt főnöke fejéhez vágja… Szerintem azért ő sem normális. A helyében én írásban küldtem volna el a főnököt, és egyből felrobbantottam volna az egész kócerájt, de ő tudja. Sajnos számítania kellett volna arra a lehetőségre, hogy esetleg egy nehéz eseteket megoldó vámpírt állítanak rá, aki mindenképp leállítja majd. De hát ez van. Így járt… Legközelebb – már ha lesz neki egyáltalán -, biztos ügyesebb lesz.

   Besétáltunk Pirószakival ebbe a lenyűgöző, hatalmas fém-üveg házba. Bent is minden ilyen anyagból, na meg műanyagból volt. Sétáltunk egy darabig a kihalt üzletek között, valahonnan messziről tompa morajlást, és zenét hallottam – Pirószaki szerint bizonyára már nem volt idő kikapcsolni a mozi részben futó filmeket. Éppen magyarázni kezdte, hogy melyikre akar beülni, ha elkaptuk a bombázót – így hívta a merénylőt -, mikor fentről az üvegtető felől mozgást érzékeltem.

   Felnézve a giccses papírnapocskák között egyenesen ráláttam a bombázó talpára. Megállítottam Pirószakit.

 - Még nem értük el a személyzeti liftet – kezdte, de aztán felpillantott ő is, és így már megértette a jelzésemet.

   Nézegettem a bombázónkat egy darabig, aztán hirtelen támadt egy ötletem.

 - Maradj itt – mondtam Pirószakinak – lehozom neked.

 - De hogyan… - meg sem vártam, hogy végigmondja, egyszerűen csak gyorsan lekuporodtam, aztán elrugaszkodtam, és kilőttem az üvegtető felé…

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

direct payday loan lenders no credit check 348 mg

(Steventug, 2019.03.26 19:40)

Hello! [url=http://paydayloansps.website/#direct-payday-loan-lenders-no-credit-check]direct payday loan lenders only no teletrack[/url] excellent site.

Avasi12

(Otice19, 2019.03.26 09:28)

http://flutes.ning.com/profiles/blogs/comprar-naltrexona-revia-50-mg-gen-rico-com-frete-gr-tis-brasil http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/losartan-12-5-mg-comprar-en-farmacia-en-linea-certificada http://recampus.ning.com/profiles/blogs/clomiphene-citrate-50-mg-bas-prix-et-livraison-discrete-acheter http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/site-achat-azelastin-recherche-achat-azelastin http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/ofloxacine-pharmacie-achat-sur-internet-paiement-visa-acheter http://social.leembe.com/blogs/post/46270 http://www.prds66.fr/profiles/blogs/cyproheptadine-4mg-moins-cher-sur-internet-periactin-moins-cher http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/acheter-du-finegra-120mg-sildenafil-citrate-pharmacie-prix http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/furosemide-100mg-comprar-en-farmacia-online-fiable-bolivia http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/venlafaxina-comprar-en-una-farmacia-en-linea-r-pido-chile-comprar http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/singulair-4-mg-donde-comprar-barato-chile-singulair-gen-rico http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/generique-sildara-sildenafil-citrate-acheter-baisse-prix-acheter

direct payday loans no credit check 125 mg

(Steventug, 2019.03.26 01:54)

Howdy! [url=http://paydayloansps.website/#archer-direct-payday-loans]1 hour direct payday loans[/url] great web site.

free trial cialis 34 mg

(Jeremydok, 2019.03.24 16:32)

Howdy! [url=http://cialishql.com/#order-cialis]free cialis sample pack[/url] very good site.

cialis for daily use 123 mg

(Jeremydok, 2019.03.24 11:43)

Hi! [url=http://cialishql.com/#buy-cialis-pills-online]free samples of cialis[/url] great internet site.

cialis for free 248 mg

(Jeremydok, 2019.03.24 06:48)

Howdy! [url=http://cialishql.com/#buy-cialis]how to get free cialis[/url] good web page.

Where to meet local singles?

(KennethCrymn, 2019.03.23 16:56)

There are countless ways to meet local singles these days.
From bars and cafes, to the crossfit gym or music festivals,
to an almost limitless sea of online dating sites.

If you're single, you may be wondering where to start.

Whether you're feeling frisky on a Friday night, want to meet
someone to be your friend with benefits, or are open to all
possibilities, we have the answer: http://v.ht/LocalSingles

viagra canadien pharmacy 312 mg

(PatrickImmib, 2019.03.23 07:53)

Hello! [url=http://canadianpharmacy.accountant/#canadapharmacy-com]klonopin online pharmacy[/url] excellent web site.

Jewoz41

(Lepil92, 2019.03.23 02:15)

http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/comprar-sinvastatina-5-mg-gen-rico-pre-o-pela-internet-no-brasil http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/o-commander-venlafaxine-75-mg-venlor-mylan-prix http://mehfeel.net/mehfeel/blogs/post/77948 http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/donde-se-puede-comprar-generico-furazolidona-100-mg-en-l-nea http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/order-venlafaxin-75mg-without-prescription-venlafaxin-cheap-from http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/site-confiance-pour-acheter-avanafil-50-mg-commande-stendra http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=75788&qa_1=meloxicam-comprar-barato-estado-libre-asociado-puerto-rico http://www.cavers.club/blogs/post/12709 http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/buy-paroxetine-25mg-order-paroxetine-the-uk http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-zidovudina-com-garantia-no-brasil http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/religra-sildenafil-citrate-comprar-sin-receta-buen-precio-panam http://answers.codelair.com/31315/silanil-sildenafil-citrate-internet-comprar-sildenafil-citrate http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-viagra-soft-sildenafil-citrate-con-garantia http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-cialis-tadalafil-gen-rico-sem-prescri-o http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/salbutamol-2-mg-comprar-en-farmacia-en-linea-recomendada-estados http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-o-gen-rico-do-detrol-la-tolterodine http://soruanaliz.com/index.php/24925/clomid-clomiphene-commander-clomiphene-france-ordonnance http://movsam.ning.com/profiles/blogs/achat-express-prochlorperazine-pas-cher-2018-doctissimo http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/discount-herclov-500-mg-order-online-where-to-order-valacyclovir http://www.themindbook.org/nmp/blogs/post/1118 http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-bimatoprost-sin-receta-con-seguridad-andorra http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/buy-discount-orlistat-60mg-online-where-to-order-orlistat-fast http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/ilosone-pas-cher-sans-ordonnance-prix-du-ilosone-dans-les http://property.ning.com/profiles/blogs/dapoxetine-pas-cher-internet-rapide-priligy-10-pas-cher http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/revia-como-comprar-sin-receta-en-farmacia-online http://brooklynne.net/profiles/blogs/entrydil-order-online-how-to-purchase-diltiazem-no-rx-required http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=22845&qa_1=price-niagra-online-order-niagra-which http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/cialis-60mg-buy-cialis-buy-xl

Зарабатывать в интернете легко! Сотни отзывов реальных людей!

(VleorJoula, 2019.03.23 00:40)

Вчера нашёл авторскую методику заработка в интернете с кучей отзывов! Хочу услышать мнение форумчан. Думал что какойто обман, но тема реально рабочая оказалась. За 3 дня с 60$ заработал уже 865 баксов. Работал по 4-5 часов в день.
Ктонибудь еще пробовал работать по такой методике? Я такого просто раньше не видел. До этого попадались одни лохотроны.
Их сайт:

[url=]http://kak-zarabotat-dengi.online/[/url]

drugs shop 295 mg

(PatrickImmib, 2019.03.22 21:40)

Hello there! [url=http://canadianpharmacy.accountant/#no-prescription-drugstore]www canada pharmacy[/url] beneficial internet site.

headache after cialis 197 mg

(PatrickImmib, 2019.03.22 03:55)

Hello there! [url=http://cialismpl.com/#buy-generic-cialis]vendita cialis in italia[/url] great web page.

Osuge09

(Efufa76, 2019.03.22 02:57)

http://property.ning.com/profiles/blogs/clomipramina-donde-comprar-sin-receta-en-l-nea
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/tadora-tadalafil-20mg-donde-puedo-comprar-online-usa-comprar
http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-cialis-negro-tadalafil-s-1
http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/purchase-generic-isosorbide-mononitrate-20mg-online-buy-cheap
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-germentin-amoxicillin-and-clavulanate-gen
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-o-gen-rico-do-defendare-online-brasil
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=29166&qa_1=farmacia-online-donde-comprar-metoclop-metoclopramide-ahora
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/onde-comprar-zyad-gen-rico-sem-receita-via-internet-rep-blica
http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/order-levofloxacin-500-mg-online-can-i-buy-levaquin-in-approved
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-mysoline-pago-mastercard-rep-blica-del
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/dapoxetine-90-mg-vrai-moins-cher-acheter-avec-mastercard-site
http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-dostinex-cabergoline-en-farmacia-online
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-vilas-tadalafil-sin-receta-buen-precio-vilas-20
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/domperidona-comprar-en-una-farmacia-online-ahora-mismo-costa-rica
http://flutes.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-probenecida-gen-rico-envio-rapido-rep-blica
http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-progesterona-en-farmacia-online-puerto-rico
http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-disulfiram-250-mg-sin-receta-en-l-nea
http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/comprar-religra-150mg-forma-segura-brasil
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-phexin-cephalexin-en-internet-ecuador
http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/bonadoxina-buy-cheap-how-to-buy-meclizine-in-approved-medstore
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/lopressor-metoprolol-100-mg-como-puedo-comprar-sin-receta-online
http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-o-gen-rico-de-ilosone-erythromycin-500mg
http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/losartan-comprar-sin-receta-fiable-usa-cozaar-donde-comprar-sin
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/ticlopidine-comprar-en-una-farmacia-online-recomendada-argentina
http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/como-comprar-o-gen-rico-do-zilfic-sildenafil-citrate-com-desconto
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/imodium-o-achat-acheter-loperamide-au-maroc-prix

Test project

(MarioNer, 2019.03.21 05:13)

......[url=http://visacon.ru/]:)[/url]

Hey site

(Shaneknils, 2019.03.15 19:38)

......[url=http://okvsk.ru/]:)[/url]

Free sex is near! Anal blowjob classic

(StephaSag, 2019.03.14 05:05)

Hi, we launched a new project sex Mamba. Divorced girls want sex! If interested come in http://v.ht/SexMamba

Test project

(Jacobsoync, 2019.03.13 23:17)

......[url=http://zastroykaplus.ru/]:)[/url]

Hey site

(Patrickprora, 2019.03.11 10:29)

......[url=http://spb-sovtrans.ru/]:)[/url]

buy propecia australia 499 mg

(Robertlinia, 2019.03.11 05:54)

Howdy! [url=http://propeciausfinasteridhq.com/#buy-finasteride-online]propecia uk boots[/url] great website.

займы онлайн отзывы

(Galinabrace, 2019.03.11 05:49)

займы онлайн отзывы: https://citycredits.com.ua/zaym-na-kartu/


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58

Következő »